A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetben működő választáskutató munkacsoport 2017 őszén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával (K–119603) választási-panel vizsgálatot indít a magyar felnőtt népesség körében. Jelen felhívás célja, hogy a fenti peremfeltételek figyelembe vétele mellett, begyűjtse az előzetes érdeklődéseket és kérdéseket. A tervek szerint, a meghívásos közbeszerzési eljárás konkrét lebonyolítására 2017. június végén kerül sor.

Tovább

Könyvünk a hazai politikával foglalkozó, mindig két választás között megjelenő sorozatunk második kötete, amelynek fókuszában a trendek, folytonosságok és változások megragadása áll. A kötet elemzi a 2014-es választások eredményét, a magyar politikai rendszer természetét a demokrácia és az autoriter tendenciák között, az önkormányzati rendszer átalakulását, a Fidesz működésének sajátosságait, a baloldal útkeresését, a Jobbik néppártosodási törekvéseit, a politikai vezetők szerepét, a politikai részvétel és a civil mozgalmak változásait, a törvényhozás minőségét, a gazdaságpolitika populista fordulatát és a korrupciós trendeket a közbeszerzésekben.

Tovább

Valuch Tibor kapta a Magyar Szociológiai Társaság Polányi Károly-díját 2017-ben

Tovább

Az MTA TK Politikatudományi Intézete kutatói és emberi szolidaritását fejezi ki a Közép-európai Egyetemmel.

Tovább

Legfrissebb hírek

Békés Csaba előadása Varsóban

BÉKÉS CSABA meghívott előadóként részt vett a Varsóban 2013. május 16-18. között megrendezett The roots of the collapse of the Soviet Union and the Eastern Bloc - economic aspects nemzetközi konferencián. Előadásának címe: Hungary: a role model?
A konferencia szervezői:  Ludwig Boltzmann Institute for Research on War-Consequences, Graz, University of Stefan Kardinal Wyszynski, Varsó, European Network Remembrance and Solidarity, Varsó.

Succes and failure in welfare policy

BARTHA ATTILA 2013. május 20. és május 23. között részt vesz Torontóban az International Journal of Arts and Sciences American Canadian Conference for Academic Disciplines konferenciáján, ahol Explaining success and failure in welfare policy changes című tanulmányát mutatja be, illetve a Social Sciences and Humanities panel egyik szekcióját vezeti.

European Integration - New Challenges

BARTHA ATTILA és TÓTH ANDRÁS részt vett a 9th International Conference on European Integration - New Challenges - EINCO 2013 konferencián Nagyváradon. A konferenciát a Nagyváradi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara szervezte május 24-25. között. Bartha Attila Governance, Culture and Democracy címmel tartott előadást, Tóth András előadása The Hungarian Crisis - An Austrian School Explanation  címet viselte.

Elkészült a Politikatudományi Szemle citációs adatbázisa

CSELÉNYI EMESE PhD-hallgató az intézet támogatásával elkészítette a Politikatudományi Szemle citációs adatbázisát, aminek segítségével nyomon követhető a magyar politikatudományban jelentős szerepet játszó folyóirat publikációs és idézettségi aktivitása. A Szemle szerzőinek és az általuk hivatkozott szerzőknek a vizsgálata során láthatóvá válik, hogy a természettudományokban régóta nagy hagyománnyal bíró gyakorlat, a tudománymetria milyen képet fest a hazai politikatudományról. Az adatbázis technikai létrehozásában Váczi Zsolt adatbázis- és webfejlesztő működött közre.
Tovább az adatbázishoz »

Világok az ezredfordulón

ANTALÓCZY TÍMEA mutatja be Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor  Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón... és utána c. könyvét a Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztivál keretében.
Időpont: 2013. május 10., pénteken 15.30-tól
Helyszín: Fogasház, Budapest, Akácfa utca 51.

A Jobbik előretörésének okairól

Megjelent BÍRÓ NAGY ANDRÁS és RÓNA DÁNIEL tanulmánya a Jobbik előretörésének okairól Rational Radicalism. Jobbik's Road to the Hungarian Parliament címmel a kelet-közép-európai országok új pártjait elemző Alternative Politics? The Rise of New Parties in Central Europe című kötetben (szerkesztők: Grigorij Meseznikov, Olga Gyárfásova és Zora Butorova). Bővebb információ a könyvről »»

Közösségek és közművelődés

Kultúra, közösség, közművelődés címmel tartott előadást ANTALÓCZY TÍMEA a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban, a művház fennállásának 90. és a Pesterzsébeti CSILI Művelődési Központ megnyitásának 95. évfordulója alkalmából szervezett szakmai konferencián.