Legfrissebb blogbejegyzések

A politika vagy a törvények uralma?

 Pócza Kálmán, Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály

A magyar kormányt az utóbbi időben sokszor vádolták azzal, hogy a jogot egyszerűen a politika eszközének tekinti és ahelyett, hogy a jog védelmet tudna nyújtani az egyén számára a kormányzat túlkapásaival szemben, éppen a hatalmon lévők céljait szolgálja ki. Persze maga a kormány sem volt rest arról panaszkodni, hogy az Európai Bíróság az ún. kvótaperben elhagyta a jog terepét és politikai döntést hozott. Ha máskor nem, hát ezen jelenségek kapcsán az olvasóban egészen biztosan felmerült a kérdés: vajon milyen viszonyban van egymással jog és politika? Az alábbi bejegyzés, pár lépést hátralépve és kicsit tágabb, eszmetörténeti összefüggésben szemlélve ezt a kérdést járja körül.

 

Kulcsszavak: joguralom, jogállam, átpolitizálódás, depolitizálódás, eljogiasodás,

Politika és higiénia

 Balázs Zoltán, Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály

A politikában, csakúgy mint a hétköznapi nyelvben gyakori a képes beszéd. A politikai metaforák működéséről keveset tudunk, ám valószínűsíthető, hogy minél mélyebb gyökerű, az emberi valósághoz természetesebben tapadó metaforákkal él a politika, annál jobban számíthat arra, hogy különösebb magyarázat nélkül is elfogadjuk azokat a politikai tetteket, amelyeket ilyen fogalmakkal jelölnek meg. A következőkben a tisztaság politikai és a politikatudományi metaforáját vesszük szemügyre.

Kulcsszavak: metaforák, tisztaság, Jürgen Habermas, Søren Kierkegaard 

Politológus doktoranduszok III. konferenciája

2017. december 8-án harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Doktori Iskolája a Politológus doktoranduszok konferenciáját, azzal a céllal, hogy egy széles szakmai fórumot teremtsen a doktoranduszhallgatók és doktorjelöltek számára. Az esemény nemcsak a szakmai orientációban, hanem a karriertervezés általános kérdéseit illetően is igyekezett segítséget nyújtani a pályakezdő kutatóknak. Az angol és magyar nyelvű panelekben több mint 40 fiatal kutatónak nyílt lehetősége bemutatni kutatásait és eredményeit, amelyeket a felkért, területükön szakértő korreferensek bíráltak el. A közös munka fókuszába a kutatások és kutatási projekteket előrelendítése és fejlesztése került. A rendezvény szakmai támogatója az MTA TK Politikatudományi Intézete és a Magyar Politikatudományi Társaság volt.

Politikai témájú filmek bejgli mellé

Politikai témájú mozifilmek listázásának nagy hagyománya van. Folyóiratok, online értékelő portálok, filmes blogok rendre közlik saját összeállításaikat azokról a filmekről, melyeket minden politika iránt érdeklődőnek látnia kell. Hogy a magunkét hozzátegyük, megkértük a Politikatudományi Intézet munkatársait, írjanak saját személyes kedvenceikről spoilermentesen. E szigorúan szubjektív és bővítésre csábító listával kívánunk boldog újévet minden kedves olvasónak!

Kulcsszavak: politika, filmek, populáris kultúra

Frank Baumgartner előadásának videóváltozata

2017. szeptember 28-án Frank Baumgartner (University of North Carolina)két témáról tartott előadást a PTI-ben. Második előadásában a Comparative Agendas Project című nemzetközi kutatásról beszélt. A Bryan Jonessal közösen alapított együttműködés az egyik legjelentősebb nemzetközi politikatudományi kutatóhálózatot tudhatja magáénak. Előadásában kitért a Bryan Jonessal közösen írt, 2015-ben megjelent Politics of Information kötetre, melyben az információ politikaformáló erejét helyezik középpontba. Frank az intézetünkben működő Comparative Agendas Projekt (CAP) meghívására érkezett Magyarországra.

Legfrissebb hírek

Gyakornokot keresünk a Comparative Agendas Hungary Projektünkbe!

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézete pályázatot hirdet szakmai gyakorlatra BA illetve MA képzésben részt vevő diákok számára. A gyakornok feladata az Intézetben folyó A közpolitika dinamikája (Hungarian Comparative Agendas) c. projekthez (lásd: cap.tk.mta.hu) kapcsolódó egyes tudományos és adminisztratív teendők ellátása.

Thinking through transition

A CEU Press gondozásában nagyszabású vállalkozás jelent meg: tanulmánykötet az 1989-es kelet-közép európai rendszerváltások és az azok nyomán létrejött demokratikus politikai berendezkedések összehasonlító eszmetörténetéről.

Beszélgetés Valuch Tibor könyvéről

A Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitikai Intézete, Társadalomstatisztikai Kutatóközpont, (BCE SzTI, TKK), a Fényes Elek Társadalomstatisztikai Egyesület (FETE), valamint a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület (HIK)  pódiumvitát szervez Valuch Tibor: A jelenkori magyar társadalom c. könyvéről.