A kampány során tett ígéretek a mandátumelmélet előfeltevései szerint adottnak számítanak. Az ígéretek a választást követően ugyanakkor nem automatikusan és nem változatlan formában válnak a kormányzati cselekvés elemeivé. A kampányban tett ígéreteket a kormányzati ciklus időszakában mind a kormánypárti, mind az ellenzéki politikusok ismétlik, szelektálnak közöttük, egyeseket elhallgatnak, másokat felerősítenek, új kritériumokkal kapcsolják össze vagy éppen megváltoztatják vonatkozási területüket, tehát értelmezik, újraértelmezik őket.

Az ígéretkutatás magjához kapcsolódó kutatási modul a diszkurzív politikatudomány módszerét követi. Célja, hogy a mandátumelmélet és az abból kiinduló ígéretkutatás statikus és dichotóm (ígéret-teljesítés) struktúrájához képest az ígéreteket a politikai folyamat dinamikájában elemezze és a diskurzuselemzés módszereivel megragadja az át- illetve újraértelmezést. Ezzel a kutatás elméleti horizontját is kitágítja, és az újraértelmezést a mandátumelmélet mellett a képviseleti kormányzás elszámoltatás- és felhatalmazáselmélet keretében elemzi.

A mandátumelmélet szerint a kormányzás reprezentativitása illetve népakaratot kifejező demokratikus tartalma a kormány cselekvéseinek a változatlan ígéretekhez való megfelelésétől – valamint, második kritériumként a közérdeknek való megfeleléstől – függ (Przeworski et al. 1999, 31). Ebben a modellben az ígéretektől való eltérést csak a változó körülmények igazolhatják, noha ezek sem jelentenek végleges kritériumokat (Schedler 1998). Az elszámoltatási elméletben a kampány során tett ígéretek nem játszanak szerepet, hiszen itt a reprezentativitás attól függ, hogy a kormányzati pozíciót betöltő politikai erők cselekvései és a teljesítményt megítélő retrospektív szavazás között megfelelés van-e, vagyis a kormányok helyesen következtetnek-e arra, hogy a szavazók mely kritériumok szerint döntenek a ciklus végén a kormány sorsáról (Przeworski et al. 1999, 41). Egy harmadik modellben, a felhatalmazáselméletben pedig a politikusok személyes vonzereje, „színészi” teljesítménye kerül a kormánypolitika eredményei helyére (Körösényi 2009). Az egyes modellekben tehát hol az ígéretek interpretációjának lehetősége korlátozott, hol az ígéretek válnak jelentéktelenné, a harmadikban pedig ugyan akár lehetséges is lenne az ígéretek értelmezése, de itt már nem az ígéreteken, hanem az értelmezésen van a hangsúly.

Az ígéretek kormányzati ciklus közbeni újraértelmezése összekapcsolja az egyes modelleket. Általuk vizsgálhatóvá válnak azok a kritériumok, amelyek az eltéréseket kísérik, az újraértelmezés során megnyílik az út a ciklus végére vonatkozó elszámoltathatóság szempontjainak politikai alakítása felé, a folyamat ráadásul „beengedi” ezek közé a szélesebb értelemben vett manipuláció, illetve a retorika eszközeit is.

Nem csupán a választási kampány időszaka nyitott az értelmezési küzdelmek előtt: a kormányprogram – különösen például a koalíciós kormányok esetében – az egyik első pillanata az értelmezésnek, adott esetben részben átfedésben a választás kimenetelét, a választás egészét érintő mandátuminterpretációval (Shamir, Shamir, Sheafer 2008). Ezek az esetek azonban eltérnek a választási kampány során tett ígéretek későbbi, itt szóban forgó újraértelmezéseitől.

A kampány során megfogalmazott ígéretek később a kormányzati ciklus során történő értelmezése, újraértelmezése lehetségessé teszi annak vizsgálatát, hogy a választási kampányhoz képest hogyan rendeződik újra a korábbi preferenciarendszer, tehát, hogy a korábban megfogalmazottak közül mely ígéretek kerülnek – immár más körülmények között – középpontba, és melyek szorulnak háttérbe.

Az empirikus vizsgálat rendszerezetten mutathat rá arra, hogy milyen kritériumokat tartanak alkalmasnak a kormányzati szereplők az újraértelmezésre (és melyeket vitatnak az ellenzéki politikusok). Az ismert érvek, mint az új információk felmerülése, a körülmények megváltozása, a szavazói preferenciák átrendeződése (Schedler 1998, 202-204), vagy másképp, az exogén körülmények megváltozása, az üres kincstár, a vártnál magasabb költségvetési hiány, esetleg a beetetés és átverés politikája (Körösényi 2009) hozzárendelhetőek az egyes újraértelmezett ígéretekhez és a velük kapcsolatos vitákhoz, továbbá újabb elemekkel egészíthetőek ki.

Az első cél annak azonosítása, hogy a választási kampányban megfogalmazott ígéretek közül melyek kerültek középpontba, mint szimbolikus, a kormányzati teljesítés egészére utaló teljesítések, illetve eltérések. Nem a kampányban megfogalmazott és a kormányzás során előtérbe kerülő ígéretek számszerű viszonya a kérdés, hanem utóbbiak szerepe a kormányzás megítélésének kritériumai között.

A második, egyben legfontosabb cél annak az érvkészletnek a meghatározása, melynek segítségével a választási kampány során tett ígéretek újraértelmezhetőként, illetve megváltoztathatatlanként jelentek meg a politikai vitákban. Cél, hogy a szakirodalomban általánosságban megjelölt érvek és „kifogások” a 2002-es kampány ígéreteinek kontextusában is láthatóvá váljanak, illetve az olyan további elemek is, mint a részleges és időarányos teljesítés indoklásai.

A harmadik cél azoknak az eseményeknek és csomópontoknak a leírása, melyek körül az ígéretek újraértelmezésével kapcsolatos viták összpontosultak.