PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

A Jobbik mérséklődésének jelei és eredményei

2017. október 28. 15:00

Molnár Csaba, Közpolitika és Kormányzás Osztály

Az elmúlt években a hazai politikai eseményeket követők minden bizonnyal érzékelhették, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyzetének, megítélésének megváltozatására törekszik. Ez az átalakítási kezdeményezést a sajtóban több névvel is illették, mint például néppártosodás, mérséklődés vagy épp „cukikampány”. Az alábbiakban annak eredünk a nyomába, hogy a párt ténylegesen milyen változásokon esett át.

Kulcsszavak: Jobbik, mérséklődés, magyar belpolitika, pártok

Noha a Jobbik mérséklődésének kérdése 2015-től kapott nagyobb figyelmet, a valóságban a párt átalakulása már 2013 őszén megkezdődött, sőt előzményei még korábbra nyúlnak vissza.  A párt politikusainak legkésőbb a 2010-es országgyűlési választások lezajlása után fel kellett tenniük a kérdést maguknak, milyen stratégiát folytasson a radikális stílusa és megoldási javaslatai révén ismertté és támogatottá vált párt a továbbiakban. Mint Török Gábor és Tóth Csaba elemzése rámutat, a párt előtt számtalan lehetőség állt, melyek közül többel is kísérletezett a 2010-2013 közötti időszakban. Ám a közvélemény-kutatók eredményei szerint ezek egyike sem bizonyult tartósan sikeresnek: nem tették lehetővé, hogy a párt a teljes népesség 8-12%-ánál több választópolgár támogatását elnyerje. A párt támogatottsága ráadásul 2012 tavaszától a Szegedi Csanádhoz köthető sorozatos párton belüli konfliktusok és botrányok kirobbanásától kezdve fokozatosan csökkenni kezdett. Világos lehetett vezetői számára, hogy amennyiben pártjuk korábbi támogatottságát vissza kívánják nyerni, esetleg támogatóik számát tovább kívánják növelni, valamiféle stratégiai váltásra lesz szükségük.

 

1. kép. Egy 2010-es plakát (Forrás)

 

2013 őszétől újfajta üzenetek ékeztek a Jobbiktól. A párt októberi kampányfilmje jelentősen elütött korábbi, zordabb, szigorúbb hangulatú videóitól: benne fiatal, mosolygós szimpatizánsok töltik szabadidejüket egy golden retriever és a Jobbik szintén fiatal politikusainak a társaságában. Vona Gábor a 2014-es választások kampányában, valamint a választások után is többször megerősítette, hogy pártja tartós irányváltásra készül, célja a korábbi javaslataik, programjuk radikalizmusának megőrzése mellett mérsékelni kommunikációjuk stílusát. Azóta a Jobbik mérséklődése közhelyszerűvé vált, a média és a nyilvánosság látszólag tényként kezeli azt.

 

2. kép. És egy másik 2013-ból (Forrás)

 

Ugyanakkor a politikát szemlélő embernek fel kell tennie a kérdést, hogy valóban bekövetkeztek-e ezek a változások. És ha igen, mi jellemzi azokat? Mérséklődött a Jobbik? Változott a szavazói megítélésük?

Róna Dániel és Molnár Csaba nemrégiben megjelent könyvfejezete ezt vizsgálva elemzi a Jobbik által megfogalmazott üzenetek, kezdeményezések alakulását, a párt politikusi állományát és belső konfliktusait, mint a mérséklődés lehetséges színtereit. Ezután áttekinti a stratégia eredményességét: azaz hogy nőtt-e a párt támogatottsága, megváltozott-e szavazótáborának összetétele, illetve megváltozott-e párttal kapcsolatos szavazói vélekedés.

A mérséklődés megjelenik a párt összes fontosabb, a nyilvánosságot elérő tevékenységében. Mind az Országgyűlésben elhangzott legfontosabb felszólalásaik, mind benyújtott törvényjavaslataik jelentősen mérsékeltebbek lettek 2016 tavaszára, mint amilyenek 2013 előtt voltak (noha fontos megemlíteni, hogy különböző okokból a párt legradikálisabb megnyilvánulásainak eleve nem a parlament volt a színtere). Ennél is fontosabb, hogy a mérséklődés nem csak a mérséklő hatású Országgyűlésben következett be. A sokkal szabadabban megrendezhető tüntetések, valamint a párt mára megszűnt hivatalos hetilapjának, a Barikádnak címlapjai is jelentős változást tükröztek. Ugyanakkor a párt témaválasztásában ilyen jelentős átrendeződés nem figyelhető meg, a legtöbb kérdésben nem változott lényegesen a Jobbik álláspontja (az EU-hoz való viszony jelenti ez alól a legfontosabb kivételt). Azaz többnyire elfogadható a Jobbik azon magyarázata, miszerint a tartalmi elemek változatlanul hagyása mellett a párt kommunikációjának stílusát mérsékelni kívánták.

Azonban fontos nem csak azt megvizsgálni, milyenek a megfogalmazott üzenetek, hanem a megfogalmazó politikusok személyére is érdemes pillantást vetni. Ezen a téren fedezhetjük fel a párt átalakulásának legkomolyabb jeleit: a Jobbik képviselőjelöltjeinek elindításánál leértékelődött a radikális jobboldali mozgalmi háttér, ugyanakkor egy jelentős professzionalizálódást figyelhetünk meg. A párton belül mérsékeltnek tekinthető politikusok aránya a frakcióban túlnyomó többségbe került, míg az elnökség a mérsékelt-radikális törésvonal szempontjából kiegyenlítetté vált. A mérséklődés stratégiájának élharcosává pedig maga a pártelnök, Vona Gábor vált. Nem csak a szólamok szintjén, hanem az általa adott interjúkban is komoly mérséklődést figyelhetünk meg.

A párton belüli konfliktusok ugyanakkor sokszor nehezen értelmezhetőek a mérsékelt-radikális szembenállás szemszögéből. Például a nagy vihart kavart Szegedi Csanád-ügyben pont, hogy a párt legradikálisabb politikusai fordultak szembe egymással. Ráadásul a ténylegesen ide köthető esetekben sem figyelhetünk meg egyértelmű tendenciát: mind mérsékeltebb (például Pősze Lajos vagy Hegedűs Tamás), mind radikálisabb politikusok (mint Lenhardt Balázs vagy Bertha Szilvia) távoztak a pártból. Ugyanígy az elmúlt évek legnagyobb figyelmet kapott párton belüli konfliktusa, a 2016. tavaszi tisztújítás során sem egyszerűen az történt, hogy a megvétózott radikális alelnökök helyére mérsékelteket választottak: a párt polgármesterei sokkal inkább a siker és a kormányzóképesség, mintsem a mérsékelt politizálás szimbólumainak tekinthetőek. Emellett a párt elnöksége a korábbinál fegyelmezettebbé vált. A párton belüli konfliktusok jelentősége a mérséklődés szempontjából elsősorban abban áll, hogy a legradikálisabb személyek 2012-ben a Szegedi-ügy kapcsán kölcsönösen kiszorították egymást, ami később jelentősen megkönnyítette a mérséklődés stratégiájának elfogadását és kivitelezését.

Természetesen egy párt radikalizmusa önmagában nem érthető meg, azt mindig a többi politikai szereplővel összehasonlítva tudjuk értelmezni. Például 2014-ben, amikor a Jobbik (és elsősorban az akkor még nem párttag Toroczkai László) először kísérelte meg a migrációval kapcsolatos válság ügyét a politikai napirendre emelni, kezdeményezésük épp egyediségük miatt meglehetősen radikálisnak számított. Három évvel később azonban már aligha a Jobbik tekinthető a kérdés legradikálisabb megfogalmazójának, miközben a legtöbb jelentősebb választói támogatottsággal rendelkező párt (Fidesz-KDNP, MSZP, LMP) legalábbis kritikusabb álláspontot fogalmaz meg a bevándorlással kapcsolatban. Így ebben a kérdésben a Jobbik radikalizmusa a többi pártéhoz viszonyítva jelentősen csökkent. Hasonlóakat figyelhetünk meg a legtöbb komolyabb figyelmet kiváltó ügy kapcsán is: még ha nem is licitálták túl a Jobbikot riválisai radikalizmusában, álláspontjuk jelentősen közelített hozzá. Épp emiatt tűnik a Jobbik mérséklődése a ténylegesnél is komolyabbnak: a magyar politikai közeg, a pártrendszer általában is radikalizálódott,2010 után.

Ezek után fel kell tenni a kérdést, hogy a mérséklődés sikeresnek tekinthető-e. A Jobbik támogatottsága a mérséklődési stratégia megindítását követő fél évben több, mint másfélszeresére nőtt, majd 2015 tavaszára a korábbi támogatottsági szint kétszeresénél is magasabban tetőzött (a párt ekkor nyerte el első egyéni mandátumát is). A 2015 nyarától a politikai napirendet uraló migránsválság egyik következménye ugyan e növekvés megtörése lett, ám a Jobbik támogatottsága továbbra is meghaladja a mérséklődés előtti szintet. Érdekes, hogy 2014-es választásokon ez a növekmény a párt képviselőjelöltjeinél átlagban jelentkezett: a mérsékeltebb jelöltek nem tudtak lényegesen több szavazót magukhoz vonzani, mint radikálisabb társaik.

A XX. század második felétől megfigyelhető, hogy a nagy pártok egyre kevésbé egyes társadalmi rétegek megszólítására törekednek, hanem inkább arra, hogy a választók minden csoportja számára támogathatóvá váljanak (az ilyen pártokat nevezi a politikatudomány gyűjtőpártoknak vagy néppártoknak). Ebből a szempontból vizsgálva azt láthatjuk, hogy miközben a Jobbik továbbra is megőrizte szavazótábora néhány jellegzetességét, elsősorban olyan csoportok körében vált népszerűbbé, ahol korábban kimondottan elutasított volt (nők, idősek, fővárosiak, nyugat-magyarországiak, vagyonosok). 2016-ra szavazótáborának összetétele minden korábbinál jobban emlékeztetett a teljes lakosság összetételére.

Emellett a pártról alkotott kép jelentősen megváltozott azok körében is, akik nem váltak kimondottan a párt szavazóivá. Jelentősen csökkent mind a pártot szélsőségesnek tartók aránya, mind pedig azoké, akik kizárják, hogy valaha is rájuk szavazzanak. Ennek következtében a párt növekedési lehetőségei mára meghaladják a baloldal két legnagyobb pártjáét, az MSZP-ét és a DK-ét.

Összességében azt mondhatjuk, hogy mivel a Jobbik 2010 után stabilizálni tudta jelenlétét a politikában, elkezdhetett a kormányra kerülése érdekében tevékenykedni. Ennek fényében a mérséklődés lényege abban áll, hogy a párt el akarja fogadtatni magát azokkal a szereplőkkel, akiknek nyílt ellenszenve ebben akadályt jelentene. A Jobbik továbbra is felkarol radikális kezdeményezéseket: amennyiben azok nem távolítanak el tőlük fontos társadalmi csoportokat (ilyenre példa a bérunió, a korrupció vagy a bevándorlás kérdése). A párt képviselőjelöltjeinél is a mérséklődés mellett jelentős professzionalizálódást figyelhetünk meg. A kormányzásra készülést mi sem szimbolizálja jobban annál, ahogy a választási szórólapokon 2014-ben számtalan esetben a bocskait felváltotta az elegáns öltöny. Az igazi kérdés tehát az, hogy ezek a változások jövő tavasszal meghozzák-e majd a Jobbik számára újabb gyümölcseiket, és képes lesz-e a párt választói támogatottságát tovább növelni.

 

A részletes szempontok és az elemzés elolvasható a Boda Zsolt és Szabó Andrea szerkesztésében megjelent „Trendek a magyar politikában 2.” című kötetben (MTA TK PTI - Napvilág Kiadó, 2017. 168-198.)

___________________________________________________________

 Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika autokratikus autonómia beköszöntő belpolitika bertha szilvia blog bocskai brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets demokrácia demokratikus ellenzék diktatórikus diskurzus dk egymillióan a magyar sajtószabadságért élményvezérelt aktivizmus eurobarometer european social survey facebook gyűjtőpárt hegedűs tamás hibrid rezsim illiberális állam jobbik kádár-rendszer konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyarország mérséklődés migrációs válság migration aid mikael wigell mnb mozgalmi háttér mszp nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim parliaments and governments database partikuláris pártok patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikatudomány politikus populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szegedi csanád szélsőséges szórólapok szürke zóna társadalmi mozgalmak toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választójog varieties of democracy vona gábor