PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

Politika és higiénia

2018. január 21. 14:23

Balázs Zoltán
Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály

 

 

A politikában, csakúgy mint a hétköznapi nyelvben gyakori a képes beszéd. A politikai metaforák működéséről keveset tudunk, ám valószínűsíthető, hogy minél mélyebb gyökerű, az emberi valósághoz természetesebben tapadó metaforákkal él a politika, annál jobban számíthat arra, hogy különösebb magyarázat nélkül is elfogadjuk azokat a politikai tetteket, amelyeket ilyen fogalmakkal jelölnek meg. A következőkben a tisztaság politikai és a politikatudományi metaforáját vesszük szemügyre.

Kevés baljóslatúbb kifejezés van, mint az etnikai tisztogatás. De nem csak etnikai alapon lehet tisztogatni. Sztálin komoly erőket mozgósított a Párt ideológiai, no meg hatalompolitikai megtisztításához. Már most legyinthetnénk: nem a kifejezés a lényeg, hanem az általa jelölt véres valóság. S mégsem mindegy, hogy mit hogyan hívunk. A szavaknak, fogalmaknak ugyanis igazoló ereje és hatása van. S ezzel lehet élni és visszaélni: nem közömbös tehát, hogy a politikában milyen metaforák vannak használatban. Minél mélyebb gyökerű, az emberi valósághoz természetesebben tapadó metaforákkal él a politika, annál jobban számíthat arra, hogy különösebb magyarázat nélkül is elfogadjuk azokat a politikai tetteket, amelyeket ilyen fogalmakkal jelölnek meg.

A tisztaság, a megtisztulás mindenképpen ilyen fogalom, érték és cselekedet. A nagy és ősi vallások mindegyikében megtaláljuk a tisztulás rítusait, a fürdőt, a bűn lemosását, a vízből való újjászületést. A tisztaság a jobbá és szentebbé válást jelképezi, a víz az egyszerűség, az átláthatóság, a nyugalom, a hatalom képzeteivel mélyíti tovább a tisztaság jelentését. Kierkegaard hozzáteszi a mélység gondolatát is: a szív tisztasága az egyértelmű, egyöntetű erkölcsileg nemes akaratra utal.

Magyarul nehezebb részletezni a tisztaság jelentését, angolul könnyebb és érdemes is. A cleanliness a fizikai, a purity az erkölcsi, szellemi, a chastity pedig a lelki és vallási tisztaságra utal. Kultúránkban a tisztaság színe a fehér, ami a szüzesség, a túlvilági autoritás, a szeplőtlenség jele, s ami éppen ezért a legsötétebb diktátorokat is megragadja: sem Hitler, sem Sztálin nem nélkülözhette a fehér egyenruhát.

De nem kell sem vallásosnak, sem erkölcsi szentnek lennünk ahhoz, hogy a tisztaság köré szervezzük az életünket: rendszeresen tisztálkodunk, ma már nem csak kívül, hanem belül is (méregtelenítünk!), patyolat és üdeség vesz minket körbe, a boltokban, repülőtereken, plázákban pedig már-már kórházias, antiszeptikus tisztaság (alig vannak már igazi, mezítlábas piacok). A természethez kesztyűben (csomagolással) nyúlunk, nehogy beszennyeződjünk, és nehogy mi szennyezzük be. A környezetvédelem sokfelé már vallás, a környezetszennyező pedig az új eretnek vagy szakadár, akitől mindenekelőtt visszaborzadni illik. A többnyire szimbolikus cselekedetekkel kifejezett vallási tisztaság már nem elég, mi a totálisan tiszta élet vágyánál alább alig-alig adjuk.

S hogy a leltár teljes legyen: a felvilágosodás megajándékozott – vagy megátkozott – minket a tiszta ész fikciójával is; a modern művészetek a tiszta, absztrakt formát ünneplik; Nietzsche pedig ránk szabadította a tiszta akarat kultuszát. Csoda-e, hogy a politika sem tudott ellenállni ennek a mély és egyre hódítóbb vallásnak?

A legtöbb ideológia eleve tisztaságmániás. Nem akarjuk bántani sem a katharokat (a tisztákat), sem a puritánokat (szintén tisztákat), de az evilági tökéletesség és megigazulás megfékezetlen vágya igazán nem tett jó szolgálatot a modern politika születésénél. Mert ezek a vágyak nem ismernek határokat, s mivel a politika a tettek világa, a nagy tetteket szülő nagy tisztulási és tisztítási vágyakat jóval kézenfekvőbbnek bizonyult a nyugalmat és csöndet és mélységet jelképező víz helyett a tűz, a vas és a vér eszközeivel kielégíteni. A vér megtisztító ereje persze régi gondolat, de a szisztematikus, népi vérfürdő mégis csak a francia forradalmárok találmánya: „öntözze már / rút vérük a határt” (a „rút” az eredetiben „impur” vagyis tisztátalan!). A vendée-i terroroszlopok az első modern, ideológiailag szervezett tisztogató hadműveletet hajtják végre, vérrel és tűzzel, miközben a guillotine vasa a polgári társadalom megtisztításának felejthetetlen eszközévé magasztosul. A tűz és a vas csodálatos megtisztító erejét a maga teljességében azonban csak a Nagy Háború mocskával, sarával és szennyével való kontraszt révén lehet igazán értékelni. A katonák gusztustalan férgekként költöznek, bújnak a föld alá, vagy a földbe, amelyet velük együtt sok ezer tonna tiszta acél szaggat darabokra, művel meg, s hirdeti a nemzet, sőt, már a tiszta tudomány által igazolt faj- és vértisztaság eszméit, amelyek persze mindig a földből sarjadnak. A teremtés groteszk karikatúrájaként a becsapódó gránát lehet életet a földbe, amelyből az új, tiszta faj emelkedik ki. A harmincas évek nagy társadalmi projektumai mind-mind ezt célozzák szerte a világon: a tiszta ifjúság, a test természetes kultusza, a megrontatlanság és az őserő Szibériától Bretagne-ig nyűgözte le a tisztaságvallás áhítatos híveit.

De már nem hiszünk – jellemzően – az etnikai, nemzeti, osztály- és faji tisztaságban. Sem a kékvér, sem a tiszta paraszti vér nem mozgatja meg a fantáziánkat. Szóval ezzel túl is vagyunk a tisztaság kultuszán?

Dehogy. Már szó volt a környezetvédelem talaján ismét burjánzó tisztaságmániáról; utalhatunk a beszéd megtisztításának szenvedélyére (a politikai korrektségre éppúgy, mint a Jürgen Habermas tiszta – hm – kommunikációjának ideáljára); de legfőképpen a minden esetlegességtől megszabaduló, azokat ruhaként levető modern individuumra. A modern ember úgy tiszta, mint a puszta – ha szabad így fogalmazni. Tisztasága az elképzelhető legnagyobb fokú, hiszen ahol semmi sincs, ott többé semmi sem szennyeződhet be. A katharok és a puritánok nagy vágyát a modern ember végre betölthette. A modern társadalom talán legmélyebb titka, hogy végre rájöttünk: az ideológiai purizmusok tévútjai, töméntelen szenvedést okozó politikai őrültségei helyett csupán egyetlen politikai tettre van szükség. Ez pedig nem más, mint a radikális megtisztulás minden társadalmi szennytől, azaz esetlegességtől. Amúgy közel van már a biológiai szenny eltakarítása is, a géntechnológia révén. A legfontosabb elvárás mindnyájunkkal szemben, hogy legyünk belül üresek, puszták, hogy identitásainkat szabadon váltogathassuk és megválaszthassuk. Mindig identitásokba öltözködve jelenünk meg mások előtt, ez igaz; ám mindenki sejti, helyesebben tudja, hogy ő, csakúgy, mint bárki más, mint identitásainak királya minden ruha alatt ugyanolyan meztelen. Vagy inkább: üres halmaz. Ürességünk mint tisztaság. Azt hiszem, ennél tökéletesebbé már nem fogunk válni. 

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor