A Magyar Politikatudományi Társaság pályázata

A Magyar Politikatudományi Társaság pályázata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Politikatudományi Társaság történetének feldolgozására

A Magyar Politikatudományi Társaság (MPTT) 1982-ben alakult, 2017-ben lesz 35 éves. Ebből az alkalomból, a Közgyűlés döntése alapján, az MPTT Elnöksége pályázatot hirdet  társadalomtudományi, illetve történettudományi doktori tanulmányokat folytató, vagy már Ph.D. fokozattal rendelkező fiatal kutatók számára az MPTT történetének feldolgozására.

Elgondolásunk szerint a kutatás legfontosabb módszere a mélyinterjú: fel kell keresni a Társaság volt elnökeit és főtitkárait, s az előre rögzített kérdésekre adott válaszaik alapján feltárni a Társaság eddigi történetét, beleértve a vándorgyűlések történetét is. Az MPTT története ugyanakkor csak akkor érthető meg, ha vele párhuzamosan a kutató felvillantja a hazai politikatudomány rendszerváltás utáni intézményesülésének, valamint a politikatudomány felsőoktatási infrastruktúrája kialakulásának történetét is. A konkrét módszertani megközelítést a fentiek figyelembe vétele mellett a pályázaton nyertes kutató dolgozza ki.

Az elkészült mű elvárt terjedelme: 160–200.000 N, amelybe nem számítjuk bele a felhasznált irodalmat és a módszertanra vonatkozó (interjúalanyok listája, kérdőívek, stb.) mellékleteket.

Az elkészült íráshoz egy 8–10.000 N terjedelmű angol nyelvű összefoglaló is csatolandó. Az elkészült művet a Magyar Politikatudományi Társaság 2017. decemberi, ünnepi Közgyűlésén tervezzük bemutatni, továbbá lehetőség nyílik az anyag publikálására is.

A pályázatra 2–3 fős kutatócsoportok jelentkezését várjuk.

A pályázat tartalma:

 a pályázók rövid szakmai önéletrajza;

 a kutatásra vonatkozó elképzelések (módszertan, a tanulmány szerkezete, a kutatás legfontosabb forrásai és irodalma, stb.) rövid, legfeljebb 3 oldalas ismertetése.

A pályázat benyújtásának határideje:

2017. február 15.

A pályázat benyújtásának módja: Elektronikus, az mptt@tk.mta.hu emailcímre várjuk csatolmányként, önálló fileok (CV és kutatási terv, Word vagy pdf) formájában.

Az elbírálás módja és időpontja: Az MPTT Elnöksége háromtagú eseti bizottságot hoz létre, akik a beérkezett pályázatokról beszámolnak az elnökségnek. A nyertes pályaműről az MPTT Elnöksége dönt. Az MPTT Elnöksége fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen győztest, amennyiben nem érkezik be megfelelő minőségű pályázat.

A döntés határideje: 2017. március 15.

Az elkészült zárótanulmány leadási határideje: 2017. október 30.

A nyertes pályázat díja: Nettó 250.000 Ft.

További információk kérhetők dr. Arató Krisztina, a Magyar Politikatudományi Társaság elnökétől (krisarato@ajk.elte.hu) és dr. Szabó Andrea, a Magyar Politikatudományi Társaság főtitkárától (szabo.andrea@tk.mta.hu).

Budapest, 2016. december 16.