Alkotói pályázat II. félév – eredményhirdetés

Alkotói pályázat II. félév – eredményhirdetés

MTA TK Politikatudományi Intézet 2019. június közepén publikációs pályázatot írt ki BA, MA, illetve PhD képzésre járó felsőoktatási hallgatók részére politikatudományi vagy társterületeken végzett tudományos munka és ennek magyar nyelvű publikációjának támogatására. A mai napon lezárult az MTA TK PTI Alkotói pályázat bírálati szakasza.

A publikációs pályázatra 11 BA, MA, illetve PhD-hallgató jelentkezett. A Kuratórium értékelése szerint minden pályamű értékes, kiváló minőségű anyag volt, így a Kuratóriumnak igen nehéz dolga akadt a legjobb két pályázat kiválasztásakor. Az MTA TK PTI Intézeti Tanácsának tagjaiból álló Kuratórium ezért úgy döntött, hogy a három főből álló zsűri értékelését és javaslatát figyelembe véve két első helyezett mellett két második helyezettet is kihirdet.

Az MTA TK Politikatudományi Intézet Alkotói Pályázatának két győztese Árpási Botond (ELTE ÁJK; A politikai vezetés narratív konstrukciója) és Ujlaki Anna (BCE TK; Republikanizmus: egy lehetséges alternatíva a bevándorlás értelmezésére?) lettek. A két győztes jutalma bruttó 100.000–100.000 forint.[1] Ennek fejében a győzteseknek vállalniuk kell, hogy 2019. október 15-ig, a felkért PTI-s konzulensük tanácsait figyelembe véve elkészítenek egy–egy 45–50 000 N terjedelmű tudományos írást, amelyet benyújtanak a Politikatudományi Szemlének vagy más, az MTA által kiadott társadalomtudományi folyóiratnak.

Az Alkotói pályázat második helyezettjei Papházi Viktor (ELTE ÁJK; A Kádár-korszak öröksége a magyar nappali tagozatos hallgatók körében) és Orsós György (PTE TTK; Szimbolikus térfoglalás Szarajevóban). A második helyezettek szintén bruttó 100.000–100.000 forint jutalomban részesülnek, de csak azt követően, hogy a konzulensük segítségét igénybe véve elkésztették a jelzett tanulmányt, és azt benyújtották az MTA által kiadott valamely társadalomtudományi folyóiratnak.

Bár több pályaművet jelenleg nem áll módunkban anyagilag támogatni, minden pályázónak gratulálunk, és arra biztatjuk a kollégákat, hogy készítsék el a kutatásukat és/vagy írják meg a tervezett tanulmányaikat.

 

Budapest, 2019. július 29.

Szabó Andrea, PhD

Igazgatóhelyettes

MTA TK PTI

 

[1] Melyet a támogatási időszak alatt, illetve a publikáció leadását követően két, egyenlő részletben, megbízási szerződés formájában folyósít az MTA TK.