5.1. A mandátumok értelmezése a választások után

A kiegészítő kutatás keretében arra a kérdésre keressük a választ, hogy az országgyűlési választásokon győztes párt vagy pártok választások utáni kommunikációjában megjelenik-e a győzelem mandátumként való értelmezése, s ha igen, akkor milyen típusú mandátumról beszélnek, és milyen érvekkel igyekeznek ezt alátámasztani. (A pilot-kutatás keretében jelenleg ezt a 2002-es parlamenti választások esetében vizsgáljuk.) További vizsgálandó kérdés, hogy a győzelem mandátumként való értelmezése milyen tényezőkkel hozható összefüggésbe (pl. a választási győzelem mértéke). Mivel ehhez hasonló kutatást még nem végeztek Magyarországon, fontosnak tartjuk bemutatni a nemzetközi szakirodalom azon részét, melyhez e modul kapcsolódni kíván. E szakirodalom rövid ismertetése ahhoz is szükséges, hogy pozícionáljuk és indokoljuk a választott kutatási kérdéseket.

A vonatkozó nemzetközi szakirodalom

A mandátum értelmezésével kapcsolatos kutatások a mandátumelmélet egyfajta módosításának tekinthetők. A mandátumelmélet azt állítja, hogy a választáson győztes párt a kampányban meghirdetett konkrét programnak a megvalósítására kap felhatalmazást. Jóllehet ezen elmélet bizonyos elemei empirikusan ellenőrizhetőek (ahogy az ígéretkutatási projekt mag részében azt vizsgáljuk, hogy mennyire informatív a pártok választási programja), az egyik legfontosabb elem azonban, nevezetesen hogy a választásokon a választók valóban e program megvalósítására hatalmazzák-e fel a győztest – azaz valóban létezik a mandátum -, már igen nehezen ellenőrizhető és több szempontból is problematikus feltevésnek tűnik. A szakirodalomban ezért számos kritika érte a mandátumelméletet (például Dahl 1990; Przeworski et al. 1999 több írása; Körösényi 2007; 2009).

A mandátumértelmezésre koncentráló megközelítés épp ezért azt mondja, hogy amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy létezik-e mandátum, akkor nem a választókra kell koncentrálni és azt kérdezni, hogy valóban kinyilvánították-e az akaratukat. Ehelyett empirikus kutatásunkban azt vizsgáljuk, hogy létrejön-e a mandátum percepciója a politika szereplői körében. Vagyis a politikusok (és a média) úgy érzékelik, értelmezik-e a választási eredményt, hogy a győztes felhatalmazást kapott programja végrehajtására, vagyis létrejött a mandátum. Tehát a mandátumban való hit számít, függetlenül attól, hogy az valóban létezik-e. (Peterson et al. 2003; Grossback et al. 2005, 2007; Shamir et al. 2008). Ezen irányzat követői szerint a hit adott esetben fontosabb lehet a politikai folyamatok tekintetében, mint a valóság, a mandátum percepciója például befolyással bírhat az aktorok magatartására. Mind a mandátum percepciója, mind pedig annak hatása – bizonyos mértékig és bizonyos feltételekkel – empirikusan vizsgálható.

Ezzel kapcsolatban az empirikus kutatások alapvetően kétfajta kérdéskört vizsgálnak. Egyrészt azt elemzik, hogy a választások utáni néhány hét sajtójában milyen mértékben vannak jelen a győzelmet mandátumként értelmező nyilatkozatok, írások, s milyen tényezők befolyásolják azt, hogy ez felerősödik. Másrészt azt vizsgálják, hogy milyen hatást vált ki az, ha a győzelmet mandátumként értelmezik, például miképp befolyásolja ez a képviselők magatartását.

Vizsgálandó kérdések

Jelen kutatás keretei között e két lehetséges kérdéskör közül a második, vagyis a mandátumértelmezés hatásának vizsgálatára nincs mód, többek között azért sem, mert a szakirodalomban fellelhető elemzések az amerikai politikai rendszer sajátosságait feltételezik (az elnök és a kongresszus szerepének és viselkedésének a különbözősége és lehetséges szembenállásuk). Így az első kérdéskört fogjuk vizsgálni, vagyis azt nézzük meg, hogy a választások után megjelenik-e a győzelem mandátumként való értelmezése, s milyen tényezők meglétéhez köthető ennek felerősödése. E kérdést az alábbi szempontok szerint finomítottuk:

  • Az első adódó kérdés, hogy mit tekintünk forrásnak. A szakirodalomban elsősorban a nyomtatott és internetes médiumokat használják. Így teszünk mi is, három médiumot, a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet és az Indexet elemezzük. Az elemzés időtartama pedig a választások második fordulója utáni naptól a kormány beiktatásáig terjedő időintervallum. Ezt a forrást kiegészítjük a kormányprogram parlamenti vitájának a jegyzőkönyvével.
  • Adódik a kérdés, hogy kiknek a megnyilatkozásait vesszük alapul: a pártokét, az újságírókét, az elemzőkét stb.? Az elsődleges cél annak vizsgálata, hogy a pártok milyen stratégiát, érveket vetnek be a győzelem mandátumként való értelmezésére. Ugyanakkor e stratégia sikerességének az indikátora lehet az, ha független vagy esetleg a másik oldalhoz köthető források is elfogadják ezt a retorikát. Ezért a fent említett médiumok és időintervallumok esetében minden mandátumról szóló hírt kigyűjtünk, viszont különbséget teszünk a politikusok megnyilvánulásai és az újságírói, szakértői kommentárok, elemzések között, kísérletet téve ez utóbbiak függetlenségének a megállapítására.
  • Szintén fontos kérdés, hogy kvantitatív vagy kvalitatív elemzést végzünk-e. Mivel hosszabb távú cél az összes eddigi országgyűlési választás feldolgozása és összehasonlítása, kívánatos valamiféle mennyiségi mutató, melynek segítségével összehasonlíthatók az eredmények. Rendelkezésre fog állni a mandátum létét bizonygató, illetve az azt tagadó cikkek száma, ezek azonban önmagukban nem elég informatívak. Ezért tartalmilag is vizsgálni fogjuk, hogy milyen érvekkel igyekeznek a pártok alátámasztani a mandátum meglétét, illetve hiányát.
  • A szakirodalomban találhatunk példát arra, hogy különbséget tesznek közpolitikai, személyes és pártmandátum között (policy, personal, party mandate) (Hersey 1994). Ez egyrészt némiképp zavaró, hiszen a mandátumelmélet fő mondanivalója éppen az, hogy a győztes konkrét program megvalósítására kap felhatalmazást, ugyanakkor a személyes vagy párt mandátum lényege abban áll, hogy a győztes biankó csekket kap. Ezzel együtt azonban célszerűnek tartottuk bevonni e mandátumtípusok vizsgálatát jelen kutatásba (még ha szűkebb értelemben véve nem is tekinthetők mandátumnak), mivel azokban az esetekben, amikor viszonylag kisarányú győzelem születik, felerősödhet az a kérdés, hogy mennyiben kapott egyáltalán felhatalmazást a győztes. Az a hipotézisünk, hogy nagyarányú győzelem esetében a közpolitikai mandátum, kisarányú esetében pedig a személyes vagy a pártmandátum körüli kommunikáció erősödik fel. A személyes és a pártmandátum közti különbség inkább amerikai sajátosságnak tűnik, de ha jelen kutatás eredményei indokolttá teszik, akkor vizsgáljuk a kettő viszonyát is.