„Az ország erre a koalícióra szavazott”, „a választók ezt a kormányt akarták”, „csak a programok alapján vagyunk hajlandók együttműködni” — 1990 óta a politikusok ilyen érvekkel igazolják az új kabinetet. Ha a parlamenti ciklus közben választanak új miniszterelnököt, megindul a találgatás a lehetséges forgatókönyvekről és az államfő várható lépéseiről. Hogyan alakul meg ilyen körülmények között a kormány, mivel magyarázható a koalíciók pártösszetétele? A szerző ezt az alapkérdést a koalíciós kutatás legfrissebb nemzetközi eredményeire támaszkodva elemzi, és megvizsgálja a választói akarat, a pártok programtávolságának és az intézményi környezetnek a hatását a kormányalakításra. Kiderül, hogy a tudományterület e bevett magyarázatai hazánkban nem működnek, és a politikával kapcsolatos néhány közkeletű vélekedést is megcáfol a szerző. A legmeglepőbb állítása talán az, hogy a kormányalakítás végén előálló népakaratot a politikusok állítják elő. A magyar politika és tömegdemokrácia főszereplői nem a választók, hanem a politikusok, s az államfő is csupán ceremoniális mellékszereplő a pártok által írt és játszott politikai forgatókönyvben. Az olvasó azt is megtudhatja, hogyan lett miniszterelnök-jelölt Boross Péter, Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, hogyan tudott megalakulni a 2009-es kisebbségi kormány. A kötet a 2014-es választás első rövidebb reflexióját is adja.
Tartalomjegyzék
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
ÁBRÁK ÉS TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE
BEVEZETÉS
1. A kutatási probléma
2. A vizsgálódás köre és módszere
3. A könyv felépítése
I. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS
Bevezetés
1. A klasszikus vita: hivatal kontra policy
1.1. A hivatal
1.2. A program
2. Az újabb magyarázatok
2.1. Az intézmények szerepe
2.2. Többdimenziós és konfiguratív modellek
2.3. Aktororientált és alkuelmélet
2.4. A multimotivációs elmélet
3. Az első negyven év értékelése, és új kutatási irányok megfogalmazása
4. A 2000-es évek: a többváltozós statisztika dominanciája
4.1. Neo-institucionalista kitérő
4.2. A kormányalakítás folyamata
4.2.1. A kormányalakítás két szakasza
4.2.2. Az államfő szerepe
4.3. A policy újrafelfedezése
5. A hazai szakirodalom
5.1. Elméleti recepció
5.2. Empirikus elemzések
5.3. Egyéb munkák a koalíciókról
6. A szakirodalom értékelése
6.1. Eredmények
6.2. Kritika
II. A PÁRTOK PROGRAMTÁVOLSÁGA
Bevezetés
1.1. Hipotézisek
A legfontosabb ügyek
A kiegészítő profil
A csendestárs
A legkisebb rossz
1.2. Az adatok forrása
1.3. Elemzési technika
2. Adatelemzés
2.1. 1990
2.2. 1994
2.3. 1998
2.4. 2002
3. Összefoglalás és következtetés
III. A VÁLASZTÓI AKARAT
Bevezetés
1.1. Hipotézisek
1.2. Az adatok forrása
1.3. Elemzési technika
2. Adatelemzés
2.1. Másodlagos preferenciák
2.2. Szimpátia- és közelség-jelzők
2.3. Koalíciós preferenciák
2.4. Diszpreferenciák
2.5. Támogatottsági profil
2.6. Politikai forgatókönyvek
3. Összefoglalás és következtetés
IV. AZ INTÉZMÉNYI KÖRNYEZET: A KORMÁNYALAKÍTÁSI SZABÁLYOK ÉS AZ ÁLLAMFŐ
Bevezetés
1. A kormányalakítás eljárási szabályai
2. A kormányalakítás politikai folyamata
2.1. A formateur párt kiemelkedése
2.1.1. A legtöbb mandátum elve (1990-94)
2.1.2. Az abszolút többség vezető pártja (1998-2014)
2.2. A formateur kiválasztása
2.2.1. Boross Péter (1993)
2.2.2. Horn Gyula (1994)
2.2.3. Gyurcsány Ferenc (2004)
2.2.4. Egy deviáns eset: Bajnai Gordon kisebbségi kormánya (2009)
3. Összefoglalás és következtetés
V. KONKLÚZIÓ, ÉS EGY TENTATÍV MAGYARÁZAT
1. Konklúzió
2. Egy tentatív magyarázat
2.1. A politikusi autonómia
2.2. A politikusi percepció
MELLÉKLETEK
I. MELLÉKLET
I/A. Adatkiválasztási eljárás a II. fejezethez
I/B. A választási programok változói, 1990-2002
I/C. A választási programok politikai hangsúlyai, 1990-2002
II. MELLÉKLET
Megjegyzések a III. fejezet táblázataihoz