Politikai kommunikáció Magyarországon, 1990-2015

  1. Politikai kommunikáció Magyarországon (1990-2015)

A kutatásról:

 

Néhány évvel ezelőtt sokan azt gondolták, hogy a politikai kommunikáció már helyettesíti a kormányzást, mivel úgy tűnt, hogy a kormányok és a politikai elitek sokkal inkább a kommunikációra összpontosítanak, mint a szakpolitikai kérdésekre vagy az ország ügyeinek menedzselésére. A másik szélsőséges álláspont szerint a politikai kommunikáció nem más, mint puszta hazugság, melyet a politikai szereplők azért alkalmaznak, hogy a választókat valódi érdekeikkel és értékeikkel ellentétes cselekvésekre bírják a politikai színtéren. Az előbbi megközelítés szerint a politikai kommunikáció a politika lényege, míg utóbbi jelentéktelennek tekinti a valódi tényekhez és érdekekhez képest. Ezek a végletes álláspontok kétségbe vonhatóak, de jól mutatják a politikai kommunikációval, annak szerepével és hatásaival kapcsolatos aggodalmakat.    

 

Kutatási projektünkben a magyar demokrácia elmúlt 25 évében szeretnénk megérteni a politikai kommunikáció jellegzetességeit és működését. Úgy látjuk, hogy a politikai kommunikáció változatos szerepet töltött be a magyar politikában, és különböző fejlődési stádiumokon ment keresztül a rendszerváltás óta. Ahhoz, hogy megértsük a jelent és érzékelhessük a jövőt, meg kell ismernünk a múltat is. Ebben támaszkodhatunk a témával kapcsolatos korábbi kutatásainkra (lásd: korábbi kiadványok), de túl is szeretnénk lépni ezeken.

 

Korábban elsősorban egy instrumentalista nézőpontból vizsgáltuk a politikai kommunikációt, de merítettünk filozófiai, pszichológiai és poszthabermasiánus paradigmákból is. Most mindezeket az elméleti és módszertani munkákat egy új szintézisben szeretnénk felhasználni. Ez meglehetősen időszerűnek látszik, hiszen az elmúlt huszonöt év politikai kommunikációjáról nem született még átfogó és részletes áttekintés, de ilyen jellegű monografikus feldolgozás más országokról is csak ritkán készült.

A jelen kutatás a politikai kommunikáció folyamatára kíván fókuszálni. Ez nem csak a normatív megközelítésen túllépő perspektívát jelent, hanem probléma- és témaközpontú kutatási módszert is.

 

A kutatás fő hipotézisei:

 

  1. 1990 óta a politikai kommunikáció Magyarországon három korszakra bontható:

 

  • Tömegmédia korszaka (1990-1997)
  • Politikai marketing korszaka (1997-2006)
  • A politikai kommunikáció privatizációjának korszaka (2006-)

 

  1. A politikai kommunikáció közösségeket hoz létre.

 

A kutatás eddig megjelent tanulmányai:

Kiss Balázs: Előszó: A „Politikai kommunikáció Magyarországon, 1990–2015” című kutatás bemutatása ¦ 7-9. pp. ¦ pdf

Kiss Balázs: Esemény, hálózat, szemiózis. A politikai kommunikáció történetének megírhatóságáról .¦ 10-28. pp. ¦ pdf

Szabó Gabriella: Politikai kommunikáció és közösség ¦ 29-47. pp. ¦ pdf

Bene Márton: Kommunikációs hálózatok és politikai közösség.
Hálózatelemzési módszerek alkalmazása a politikai kommunikáció történetének ¦ 48-73. pp. ¦ pdf

Mihályffy Zsuzsanna – Bene Márton – Nábelek Fruzsina: Hálózatelemzés és kampánykutatás¦ 74-97. pp. ¦ pdf
 

 

Az első korszakról:

 

Az első korszak politikai kommunikációjának elemzése azt mutatja, hogy az 1990-1997-ig tartó időszakban négy politikai közösséget határozhatunk meg szemiotikai erőforrásaik vizsgálatával:

  • Baloldali politikai közösség
  • Jobbközép politikai közösség
  • Liberális politikai közösség
  • Népi radikális politikai közösség

 

A fenti politikai közösségek elkülönítésének alapját a korszak főbb eseményeivel kapcsolatos hálózatkutatás adta, aminek eredményeképp a szakasz szereplőit meglehetősen nagy bizonyossággal egy-egy politikai közösség tagjainak tekinthettük. Ezt követően az adott szereplők megnyilatkozásait előre definiált dimenziók szerint elemeztük, így egyrészt további szereplőket azonosíthattunk, másrészt a szereplők széles értelemben vett kommunikációjának elemzése hozzájárult a politikai közösségek azonosításához.

 

Az adott politikai közösségeket tehát az alapján definiáltuk, hogy milyen specifikus szemiotikai erőforrásokat alkalmaztak. Másképp fogalmazva minden politikai közösség rá jellemző, őt identifikáló jelkészlettel rendelkezik, amely jelek segítségével az adott közösség tagjai, szimpatizánsai, illetve a többi politikai közösség azonosíthatja.

 

Aszemiotikai erőforrásokat öt csoportba soroltuk: aktorok, ügyek, metaforák/diskurzusok, csatornák, egyéb modalitások. Ezek egymással kombinálódva meghatározott időszakra nézve szemiotikai konfigurációkat alkotnak, más szóval: a kommunikációjának a dimenzióiként azonosítják a politikai közösséget.

 

Mindezek alapján az első szakasz eddigi working paperjei:

Kiss Balázs A jobbközép politikai közösség 1990 – 1997http://politologia.tk.mta.hu/working-papers-in-political-science-2016-1

Mihályffy Zsuzsanna – Nábelek Fruzsina: A liberális politikai közösség kommunikációja 1990-1997http://politologia.tk.mta.hu/working-papers-in-political-science-2016-2

Bene Márton – Bata Attila A baloldal politikai közösség kommunikációja (1990-1997)http://politologia.tk.mta.hu/working-papers-in-political-science-2016-3

Szabó Gabriella A radikális jobboldali közösség 1990 - 1997http://politologia.tk.mta.hu/working-papers-in-political-science-2016-4

Kiss Balázs: Politikai kommunikáció Magyarországon, 1990 – 1997: RÖVID VÁZLAT A MÓDSZERRŐL http://politologia.tk.mta.hu/working-papers-in-political-science-2016-5