PTIblog

A Politikatudományi Intézet blogja

Mire lehet számítani Bolsonarótól?

2019. október 16. 21:09

Máté Ákos
Kormányzás és Közpolitika Osztály

 

 

A TK Politikatudományi Intézetében 2019. szeptember 19-én megtartott előadásában Nuno Morgado mutatta be folyamatban lévő kutatását, amely Jair Bolsonaro brazil elnök beszédeit és interjúit vizsgálja. Az előadás összességében a Bolsonaro retorikája és a tervezett szakpolitikai eszközök közötti kapcsolatokat emelte ki.

A bevezetőben az előadó komor képet festett a brazil társadalmi-gazdasági helyzetről, amelyet magas bűnözés, rosszul működő közszféra és gyengélkedő gazdaság jellemez. Morgado azt ismertette, hogy az újonnan megválasztott brazil elnök beszédei és interjúi alapján milyen szakpolitikai lépések várhatóak.

A feldolgozott források alapján a kutató három (szak)politikai célt azonosított Bolsonaro terveiben: általános, biztonsági/politikai és gazdasági célkitűzéseket. Az általános célok tipikus példái a "valóra váltani a polgárok vágyait", vagy "visszaadni Brazíliát a braziloknak” kijelentések. Az elnök nagy hangsúlyt fektet továbbá a beszédeiben a konzervatív értékekre illetve az erős állam fontosságára. A kézzelfogható politikai célok közül érdemes kiemelni a brazil gazdaság bejuttatását a világ versenyképességi és vállalkozásszabadsági élvonalába.

A biztonsági és politikai célok jórészt a nagyvárosi erőszak megfékezésére, illetve a közbiztonság általános javítására fokuszálnak. Az új kabinet egyik intézkedéseként jelentősen megkönnyítik a lakosságnak a lőfegyver vásárlást, amitől azt várják, hogy csökken majd a bűnelkövetések száma. A gazdaság tekintetében klasszikus liberális értékeket talált Morgado az elnöki beszédekben, úgymint a piacok szabadsága, alacsony infláció és a magántulajdon védelme. Ezekhez az alapvető gazdasági értékekhez egyetlen konkrét gazdasági cél társult: az ország súlyának növelése a nemzetközi kereskedelemben.

Az előadás második felében a célok elérésének a módjaival, az ezekhez kapcsolódó konkrét intézkedésekkel foglalkozott az előadó. A javaslatok között van a közszféra decentralizálása, a minisztériumok számának csökkentése és a lőfegyverpiac liberalizálása is. A közbiztonság javítása érdekében a büntethetőség alsó korhatára 16 év lenne és a betöréseket is terrorizmusként tárgyalnák, aminek így jelentősen megnőne a büntetési tétele.

A célokhoz hasonlóan ismét csak a gazdasági területen talált a kutató leginkább részletes cselekvési tervezeteket. Ide tartozik a költségvetési hiány lefaragása, az infláció kordában tartása illetve az adminisztratív hatékonyságnövelés a gazdasági minisztérium reformjával. A decentralizáció az adóztatást is érintené, Bolsonaro több hatáskört tervez helyi szinten hagyni, ami elviekben nagyobb helyi bevételekhez vezetne.

Címkefelhő

2010 aktivizmus alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése altruista amnesty international antipluralizmus antipolitika átpolitizálódás autokratikus autonómia balázs zoltán beköszöntő belpolitika bene márton bertha szilvia blog bocskai boda zsolt brexit cenzúra civil ethosz civil szervezetek civil társadalom comparative agendas project comparative manifestos project comparative political data sets corvinus egyetem demokrácia demokratikus ellenzék depolitizálódás diktatórikus diskurzus dk doktorandusz dúró józsef egymillióan a magyar sajtószabadságért eljogiasodás élményvezérelt aktivizmus elszámoltatás érzelmek etnikai tisztogatás eurobarometer european social survey facebook filmek géntechnológia guillotine gyűjtőpárt habermas hatalompolitika hegedűs tamás hibrid rezsim higiénia hitler identitás ideológia illiberális állam integráció jobbik jogállam joguralom kádár-rendszer katharok képviseleti demokrácia kierkegaard konferencia konrád györgy konszolidált demokrácia koppány-csoport kormányzás autoriter módja kormányzásra készülés körösényi andrás korrupció közszolgálati média lenhardt balázs liberális demokráciák magyar politikai rendszer magyar politikatudományi társaság magyarország mávészet mérséklődés metaforák migrációs válság migration aid mikael wigell mnb modern individuum mozgalmi háttér mszp mta tk pti napirend nemzetközi adatbázisok néppárti népszerűség ngo orbán viktor orbán-rezsim papp zsófia parliaments and governments database pártfejlődés partikuláris pártok pártpreferencia patkós veronika patrimonializmus polgármester politikai cselekvés politikai fejlődés politikai pszichológia politikatudomány politikus populáris kultúra populizmus pősze lajos ptiblog radikális radikalizmus rítus róna dániel sajtószabadság soros alapítvány stratégia szakpolitika szegedi csanád szélsőséges személyiségjegyek szórólapok szövegbányászat sztálin szürke zóna tárdadalom társadalmi mozgalmak tisztaság toroczkai lászló török gábor tóth csaba tranzakciós aktivizmus újraválasztás univerzális civiltársadalom-elmélet usaid vaclav havel választási csalás választási szabályok választójog vallások varieties of democracy vendée vona gábor