Várakozások és valóságok

Megjelent Böcskei Balázs és Szabó Andrea szerkesztésében „Várakozások és valóságok. Parlamenti választás 2018” című intézeti kötet, az MTA TK PTI és a Napvilág kiadó közös kiadásában.

"Talán nincs a világon olyan parlamenti választás, amelyet az adott politikai közösség ne tartana magára nézve politikatörténeti jelentőségűnek. Magyarországon ez a jelentőség még inkább érzékelhető, már csak annak okán is, hogy politikatudományi értelemben a 2010. évi országgyűlési választásokat követően egy új rezsimről beszélhetünk. Természetesen egy-egy választás más miatt fontos a választópolgároknak, a nyilvánosság különböző szereplőinek és a politológusnak. A másodjára „vizsgázó” új választási rendszer viszont olyan kihívást intéz a cselekvők és az értelmezők elé, amelyek miatt a választást (és az azt megelőző időszakot) csak komplexitásában kell és lehet értelmezni.

Minden választás napját várakozások, feltételezések, kalkulációk és bizonytalanságok előznek meg, mindezek következnek a pluralizmusból, amelynek hiánya esetén nem beszélhetünk politikáról vagy politikumról. Azt is mondhatjuk, hogy ettől „művészet” a politika, ahogyan azt is, hogy ettől kerül mozgásba egy-egy politikai rendszer.

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetében, illetve annak jogelődjeiben komoly, lassan három évtizedre visszanyúló hagyománya van az országgyűlési választások tárgyszerű, tudományos elemzésének. Jelen kötet ezt a hagyományt folytatva a 2018-as országgyűlési választást, annak eredményeit és hatását, valamint a választási kampányt vizsgálja. Az érdeklődő olvasók közérthető nyelvezettel írt történeti, elméleti és empirikus megközelítésű tanulmányokkal egyaránt találkozhatnak a kötetben."

Tartalom

Előszó (BÖCSKEI BALÁZS – SZABÓ ANDREA)

Törésvonalak és pártszerkezet

TÓTH CSABA – SZABÓ ANDREA: A győztes mindent visz? A 2018-as választás eredményei

ENYEDI ZSOLT – TARDOS RÓBERT: A magyar választók társadalmi beágyazottsága és ideológiai tagoltsága

TÓKA GÁBOR: A centrális erőtér bomlása

PATKÓS VERONIKA: Pártos szavazók győzelme. A pártosság és a politikai megosztottság mintázatai a 2018. évi országgyűlési választás idején

Pártok és szavazók

BALÁZS ZOLTÁN: Mi a FIDESZ?

CSIZMADIA ERVIN: Domináns pártok a magyar politikában. Három korszak (Dualizmus, Horthy-korszak és napjaink) pártfejlődésének összehasonlítása

BÖCSKEI BALÁZS: Egyszer mint tragédia, és másszor is: baloldaliak és szavazóik, területi olvadások és átszavazások

MOLNÁR CSABA: A néppártosodás próbája a nyerés? a Jobbik szereplése a 2018. évi országgyűlési választáson

FARKAS ESZTER: „Az ellenzék ellenzéke”. A Lehet Más a Politika, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az Együtt szavazói a 2018-as választás idején

MIKECZ DÁNIEL – OROSS DÁNIEL: Rendszerváltóktól a bulitüntetökig: generációs mintázatok a választói magatartásban

Migráció, korrupció, választási ígéretek: a közpolitika alakulása 2014–2018-ban

BÍRÓ-NAGY ANDRÁS: Politikai lottóötös: a migráció jelentősége a magyar politikában, 2014–2018

KMETTY ZOLTÁN: Korrupció percepciója, pártosság, választási részvétel. Hogyan változott a szavazók véleménye a hazai politikai korrupcióról a 2014–2018-as parlamenti ciklus alatt?

DOBOS GÁBOR – GYULAI ATTILA – HORVÁTH ATTILA: Felesleges erőfeszítések? Választási programok és ígéretek 2018-ban 317

POKORNYI ZSANETT – MOLNÁR CSABA: Szakpolitikák és stratégiák. A közvélemény és a közpolitika napirendje a 2014-es és 2018-as választási kampányban 340

Online média, közvélemény és politikai nyelv a 2018-as választási kampányban

KISS BALÁZS: A kampány természete. Az ideális kampányés a 2018-as magyar választási kampányok 367

SZABÓ GABRIELLA: Médiahálózatok 2018-ban. Az online portálok centruma és perifériái Magyarországon 385

BENE MÁRTON – FARKAS XÉNIA: Kövess, reagálj, oszd meg! A közösségi média a 2018-as országgyűlési választási kampányban

SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR: A trollkodás politikája

ZÁVECZ GERGŐ: A 2018-as magyarországi országgyűlési választást megelőző közvélemény-kutatások

Függelék

VARGA MIKLÓS: Kampány a média tükrében. Politikai napirendkutatás a 2018-as választásról