Hajózás és politikai tevékenység metaforikus összekapcsolása a politikai gondolkodás legrégebbi toposzai közé tartozik. Míg Platón a politikai vezetés szükségességét, addig Oakeshott a politikában rejlő folyamatos bizonytalanságot, Tocqueville pedig a normál állapot és válsághelyzet közti különbséget szemlélteti a tengeri hajózás metaforájával. A politikai vezetőknek ugyanis időnként válsághelyzetekben kell helytállniuk. A Viharban kormányozni c. kötet ezt a problematikát ragadja meg, válság és politikai vezetés egy empirikus politikaelméletét fogalmazva meg. Míg a kortárs szakirodalom a politikai vezetők külső kihívásokra adott reakcióira fókuszál, addig jelen kötet szélesebb horizontot nyit. A válságok ugyanis ki is használhatók a vezetők részéről saját politikai céljaik érdekében, sőt, ugyanezen okból időnként maguk a vezetők azok, akik a nyugodt tengeren „vihart kavarnak”, azaz válságot generálnak. A kötet szerzői a fogalmi-elméleti keret kialakítását követően empirikus esettanulmányok segítségével mutatják be a válságkezelés, a válság diszkurzív értelmezése és a kreatív válsággenerálás példáit amerikai, japán, német, francia, olasz, portugál és magyar esetek elemzésével.