A PDK Műhely

A Műhely 2002-ben kezdte meg működését kutatószemináriumként, és ezt a jellegét mindvégig megőrizte. A Műhelyt Szabó Márton vezette és vezeti, a tagok nagyobb része az ő tanítványai közül kerül ki. A résztvevők többsége politológus, de van közöttük szociológus, pszichológus, irodalmár és történész is. A szeminárium munkájában egyaránt részt vesz egyetemi hallgató, doktorandusz és fiatal kutató.

A Diszkurzív Műhelyben folyó munka nagyrészt azt szolgálja, hogy az érintettek megismerkedjenek a diszkurzív szemlélet alapkérdéseivel és képviselőivel, elsajátítsák a tudományos kutatás metodológiáját, és képesek legyenek önálló tudományos tevékenységre, színvonalas tudományos munkák megírására és publikálására.

A Műhely történetében több nagyobb szakasz különíthető el.

Az első időkben a résztvevők azokat a munkákat beszélték meg, amelyeken éppen dolgoztak. Ezek nagyrésze eljutott a tudományos publikációig.

A második szakaszban a résztvevők mindegyike hosszabb-rövidebb írásokban próbálta tisztázni a diszkurzív szemlélethez való viszonyát.

A harmadik szakasz 2003 végén vette kezdetét. A résztvevők egy empirikus kutatás indítását határozták el, amelynek tárgya a Fidesz — Magyar Polgári Párt volt. 2004-ben a sokféle ötletből és elképzelésből hosszas viták során kialakultak a közös kérdések és a hozzájuk rendelhető metodológiák, s így lehetségessé vált egy elmélyült és sokrétű kutatási projekt elindítása, amelynek munkacíme: "Fidesz-valóság" volt. A kutatást az OTKA is támogatta, és eredményeit a Műhely tagjai előbb egy tudományos konferencián mutatták be, majd egy önálló tanulmánykötetben publikálták.

A negyedik szakasz a Fidesz-projekt befejeződése után indult, és célja néhány kurrens európai elméleti irányzat megismerése volt. Emilia Palonen tartott 8 foglalkozásból álló rövidkurzust az essexi diskurzuselmélet két jelentős teoretikusának, Ernesto Laclaunak és Chantal Mouffe-nak a munkásságáról, majd Szűcs Zoltán Gábor vezetett egy három foglalkozásból álló minikurzust Kari Palonen munkásságáról. A minikurzusok nyitottak voltak, a műhely tagjain kívül egyetemi hallgatók, valamint néhány alkalommal a Collegium Budapest ösztöndíjasai is látogatták őket. A Chantal Mouffe munkásságával foglalkozó kurzus angol nyelven folyt.

A 2006-os év a Műhely életében fontos időszak volt. A műhely tagjai egyrészt önálló szekcióban mutatkoztak be a magyar politikatudományi társaság vándorgyűlésén júniusban, majd szeptemberben egy három napos finn-magyar szemináriumon vettek részt, ahol kutatási témáikból angol nyelven előadásokat tartottak. Előadásaik önálló working paper kötetben jelentek meg.

A műhely munkájának következő szakasza 2006 szeptembertől datálható. Ez két irányú. Egyrészt nagyobb hangsúly került a készülő PhD disszertációkra: a tagok folyamatosan referáltak készülő munkáikról.

Az alábbiakban olvasható a Műhely munkája féléves bontásban:

2015 ősz

2015 tavasz

2014 ősz

2014 tavasz

2013 ősz

2013 tavasz

2012 ősz

2012 tavasz

2011 ősz

2011 tavasz

2010 ősz

2010 tavasz

2009 ősz

2009 tavasz

2008 ősz

2008 tavasz

2007 ősz

2007 tavasz

2006 ősz

2006 tavasz

2005 ősz

2005 tavasz

2004 ősz

2004 tavasz

2003 ősz

2003 tavasz

2002 ősz